A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület

 A L A P S Z A B Á L Y A


(egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

 Elfogadva az Egyesület 2015. szeptember 8-án tartott közgyűlésén.


Az Egyesület neve és székhelye

 

1. §.

(1)   Neve: Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület (továbbiakban Egyesület)

(2)   Székhelye: Mosonmagyaróvár, Pacsirta u. 14.

(3)[1] Az Egyesület jogállása: közhasznú szervezetként működő civil szervezet.

 

Az Egyesület céljai, működési területe

 

2. §.

(1)   Az Egyesület céljai:

a.   a. Kulturális értékek feltárása és ápolása

b.   b. Az emberi alkotó energiák felszabadítása, nevelés, képességfejlesztés

c.    c. a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásának segítése

d.   d. A civil társadalom fejlődésének elősegítése, érdekképviselet biztosítása

e.   e. A helyi közélet, civil társadalom nyilvánosságának biztosítása

f.    f. A hátrányos helyzetű rétegek munkaerőpiaci reintegrálása, képzése

g.   g. Az ifjúság szocializációjának és közösségi életének elősegítése

h.   h.  Környezet- és természetvédelmi kultúra fejlesztése, szemléletformálás

i.    i.  Euroatlanti integráció elősegítése

j.    j.  Emberi és állampolgári jogok védelme

k.    k.  Fogyasztóvédelem, fogyasztóvédelmi tanácsadás

l.    l.  Civil szervezetek képzése, felnőttképzés

m.[2] Kárpát-medencei együttműködés, a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi kulturális tevékenység elősegítése

(2) Az Egyesület közhasznú tevékenységei:

1.  egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

2.     szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

3.     nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

4.     kulturális tevékenység

5.     természetvédelem, állatvédelem

6.     környezetvédelem

7.     gyermek és ifjúságvédelem

8.     hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése

9.     emberi és állampolgári jogok védelme

10.  a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység

11.   fogyasztóvédelem

12.   rehabilitációs foglalkoztatás

       13. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások

14.   euroatlanti integráció elősegítése

15.  közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető – szolgáltatások

(2/a) Az Egyesület a közhasznú tevékenységeket az alábbi közfeladatokhoz kapcsolódóan végzi:

1.  településfejlesztés

2. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

3.  természetvédelem, állatvédelem

4.  környezetvédelem

5.  gyermek és ifjúságvédelem

6.  szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

7.  kulturális tevékenység

8.  nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

9. a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység

10. rehabilitációs foglalkoztatás

11. fogyasztóvédelem

12.[3]

         13. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások

(3)[4] A közfeladatok teljesítését az alábbi jogszabályhelyek írják elő:

1.  településfejlesztés: 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről 57/A § (2) bekezdés

2.  egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység: 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 144. § (1) és (2) bekezdés.

3.  természetvédelem, állatvédelem: 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről 64. § (1) bekezdés

4.[5] környezetvédelem: 2011. évi CLXXXIX törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 13. §. (1) bekezdés 1.), 11.) és 19.) pont

5.  gyermek és ifjúságvédelem: 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 17. § (1) bekezdés

6.  szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása: 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről 1. §-tól 6. §-ig

7.  kulturális tevékenység: 1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről 121. § a.) és b.) pontja

8.  nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 4. § (1) bekezdés a.) ponttól u.) pontig

9.[6] a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység: 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 4. §., valamint a 2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról 4. §. (1) bekezdése

10. rehabilitációs foglalkoztatás: 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 21. §. a.) ponttól g.) pontig

11. fogyasztóvédelem: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 45. § (1) bekezdés a.) ponttól k.) pontig

12. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások: 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 3. § (2) bekezdés a.) és b.) pont

13.  emberi és állampolgári jogok védelme: 2011. évi CXI. törvény az alapvető jogok biztosáról 2. § a.) ponttól d.) pontig

14. közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető – szolgáltatások: 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 6. § a.) és b.) pontok

(4) Az Egyesület működési területe:

1.     Magyarország dunántúli földrajzi egysége

2.[7] A határon túli kapcsolatok terén Magyarországgal szomszédos államok.

 

A célok megvalósításának módja

 

3. §.

(1) A célkitűzések figyelembevételével éves terv készül. Ez alapján készül az egyes rendezvények, programok munkaterve.

(2)   Az Egyesület a célok megvalósítása során:

- programokat, rendezvényeket szervez

- művészeti csoportokat támogat

- tehetséges pályakezdő alkotóknak segítséget nyújt

- foglalkoztat

- képzést biztosít

- kiadványt ad ki

(3)   Az Egyesület nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból.

 

Az Egyesület tagsága

 

4. §.

(1)   Az Egyesület rendes tagja lehet minden magyar állampolgár, valamint Magyarországon letelepedett, illetőleg magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár. A rendes tag képessége és lehetősége szerint közvetlenül elősegíti az Egyesület céljainak megvalósítását.

(2)   A rendes tag jogai:

a., részt vehet az Egyesület tevékenységében és rendezvényein

b., választhat és választható az Egyesület szerveibe

c., az Egyesületet érintő minden kérdésbe beleszólási joggal bír

(3)   A rendes tag kötelességei:

a., megnyilvánulásaiban betartja az Egyesület alapszabályát

b., ápolja és növeli az Egyesület jó hírét és tekintélyét

c.,[8] az évi 1.200 Ft (egyezerkettőszáz forint) tagdíjat minden év december 31-ig az egyesület pénztárába készpénzzel, vagy bankszámlájára átutalással teljesíti.

(4)[9] Új rendes tag felvétele esetén a tag a felvétel évében tagdíjat csak akkor köteles fizetni, ha a tagfelvétel június 30-ig megtörtént.

 

5. §.

(1)   Az Egyesület pártoló tagja lehet minden olyan természetes személy, aki rendes tag is lehet, valamint jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. A pártoló tag képességei és lehetőségei szerint támogatja az Egyesület céljainak megvalósítását.

(2)   A pártoló tag jogai:

a., részt vehet az Egyesület tevékenységében és rendezvényein

b., tanácskozási és javaslattételi joggal részt vehet az Egyesület közgyűlésén

c., igényt tarthat az Egyesület kiadványaira

d.,[10] adományokkal és egyéb módon támogatja az Egyesületet

e., aktívan részt vehet az Egyesület szakmai munkájában

f., művelődésének elősegítése, alkotó tehetségének kibontakoztatása érdekében  segítséget kérhet

(3)   A pártoló tag kötelességei:

a., lelkiismerete és meggyőződése alapján elősegíti az Egyesület céljainak megvalósítását

b.,[11] pontosan fizeti a rendes tag tagdíjával megegyező mértékű anyagi hozzájárulást. Az anyagi hozzájárulás rendelkezésre bocsájtásának módja és ideje megegyezik a rendes tag tagdíjának rendelkezésre bocsájtásának módjával és idejével.

(4)   A jogi személy pártoló taggal az Egyesület együttműködési megállapodást köthet.

 

6. §.

(1)   Az Egyesület tiszteletbeli tagja lehet minden olyan természetes személy, aki rendes tag is lehet. A tiszteletbeli tag képességei és lehetőségei szerint támogatja az Egyesület céljainak megvalósítását.

(2)   Tiszteletbeli tag az lehet, akit az Elnökség ajánlása alapján a közgyűlés tiszteletbeli tagnak választ.

(3)   A tiszteletbeli tag jogai:

a., részt vehet az Egyesület tevékenységében és rendezvényein

b., tanácskozási és javaslattételi joggal részt vehet az Egyesület közgyűlésén

c., igényt tarthat az Egyesület kiadványaira

d., adományokkal és egyéb módon támogathatja az Egyesületet

(4)   A tiszteletbeli tag kötelessége:

a., lelkiismerete és meggyőződése alapján elősegíti az Egyesület céljainak megvalósítását

 

A tagok felvétele

 

6/A. §.

(1)   A leendő pártoló tag a belépési nyilatkozat aláírásával jelzi azon szándékát, hogy az Egyesület pártoló tagja kíván lenni. A pártoló tag felvételéről az Egyesület Elnöksége dönt. Az Elnökség az Egyesület következő közgyűlésén köteles tájékoztatni a tagságot a pártoló tag felvételéről.

(2)   Rendes tag az lehet, akit az Elnökség döntése alapján a rendes tagok közé ajánl, s aláírja a belépési nyilatkozatot. Az Elnöknek az ajánlás tekintetében vétójoga van. Az Elnökség az Egyesület következő közgyűlésén köteles tájékoztatni a tagságot a rendes tag felvételéről.

(3)[12] A tag tagsági jogait személyesen gyakorolhatja.

(4)[13] A tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak.

 

Tagsági viszony megszűnése

 

7. §.

(1)   A tagsági viszony az alábbi esetekben szűnik meg:

a., a tag halálával

b., a tag kilépésével

c.,[14] a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával

d., a tag kizárásával

e.[15]  az egyesület jogutód nélküli megszűnésével

(2)[16] A tagnak jogszabályt, az egyesület Alapszabályát, vagy közgyűlési határozatát súlyosan, vagy ismételten sértő magatartása esetén a közgyűlés – bármely egyesületi tag, vagy egyesületi szerv kezdeményezésére – a taggal szemben kizárási eljárást folytathat le.

 

8. §.

(1)[17] A rendes tag kilépési szándékát indoklás nélkül írásban jelenti be. A nyilatkozatot az Elnöknek kell megküldeni.

(2)  A rendes tag kilépését az Egyesület Elnöksége tudomásul veszi, s a legközelebbi közgyűlésen a tagságot tájékoztatja.

(3)   A rendes tagnak joga van arra, hogy az Egyesület pártoló tagjai sorába kérje felvételét. Ez a belépési nyilatkozat kitöltésével és aláírásával történik meg.

(4)   A kilépési szándék bejelentésétől a rendes tag tagdíjat nem köteles fizetni.

 

9. §.

(1)   A pártoló és tiszteletbeli tagnak kilépési szándékát az Elnökségnek írásban be kell jelenteni. A kilépési szándék megindokolható.

(2)   A pártoló és tiszteletbeli tag kilépését az Egyesület Elnöksége tudomásul veszi, s a legközelebbi közgyűlésen a tagságot tájékoztatja.

(3)   A pártoló és tiszteletbeli tag kilépése azonnali hatályú is lehet.

 

10. §.

(1)[18] A tagsági jogviszony egyesület általi felmondására akkor kerül sor, ha a tag ismételten nem teljesíti az egyesületi Alapszabályban foglalt kötelezettségeit, s ezzel az Egyesületet célkitűzései megvalósításában, feladatai ellátásában akadályozza.

(2)[19] A tagsági jogviszony egyesület általi felmondását az Elnökség írásban közli a taggal, melyet meg kell indokolni. Amennyiben a tag a felmondási szándékkal nem ért egyet, azt 15 napon belül írásban jelezheti az Elnökségnek. Ebben az esetben az Elnökség az ügyet a legközelebbi közgyűlés elé terjeszti.

(3)[20] A tag a tagsági jogviszony egyesület általi jogerős felmondásáig az Alapszabályban rögzített jogokat gyakorolhatja.

(4)[21] A rendes tag tagsági jogviszonyának egyesület általi felmondása nem zárja ki, hogy pártoló tag legyen.

 

11.§.

(1)[22] A tag kizárásáról az Egyesület Közgyűlése dönt.

(2)   Kizárásra akkor kerülhet sor, ha a tag fegyelmi eljárás során megállapított ok miatt nem méltó az Egyesület tagságára.

(3)   A tag kizárását csak súlyos, az Egyesület célkitűzéseit, érdekeit, vagy jóhírét alapvetően érintő ok válthatja ki.

(4)[23] A fegyelmi eljárás lefolytatására az Elnökség a tagok közül ad hoc etikai bizottságot kér fel, mely páros létszámú, de legalább kettő fős. Ezen felül az Elnök hivatalból tagja a bizottságnak. Az etikai bizottság megalakításáról és személyi összetételéről a kizárni kívánt tagot értesíteni kell.

(5)[24] A kizárni kívánt tag az etikai bizottság összetételével kapcsolatban az Elnökséghez kifogást nyújthat be. Ha az Elnökség alaposnak találja a kifogást, az etikai bizottság személyi összetételét módosítja.

(6)[25] Az etikai bizottság az ügyben érintett felek meghallgatása után nyílt szavazással, szótöbbséggel hozza meg határozatát, melyet a Közgyűlés elé terjeszt. Az etikai bizottság munkája során függetlenül, saját belátása szerint jár el, mindennemű adatot beszerezhet. Az Elnökség köteles az etikai bizottság munkáját segíteni.

(7)[26] Az etikai bizottság köteles a tudomására jutott tényeket bizalmasan kezelni, a kizárni kívánt tag személyiségi jogait tiszteletben tartani.

(8)[27] Az etikai bizottság határozatáról 8 napon belül ajánlott-tértivevényes levélben értesíti a kizárni kívánt tagot a Közgyűléshez való fellebbezés lehetőségének közlésével.

(9)[28] A kizárni kívánt tag az etikai bizottság döntésével szemben a döntés átvételét követő 15 napon belül írásban a Közgyűléshez fellebbezhet. A fellebbezést az Egyesület Elnökének kell címezni.

(10)[29] Az Elnök a fellebbezést a soron következő Közgyűlés elé önálló napirendi pontként terjeszti. Indokolt esetben az Elnökség döntésének megfelelően rendkívüli Közgyűlés is összehívható.

(11)[30] A Közgyűlésre a kizárni kívánt tagot meg kell hívni, s a fellebbezés tárgyalásakor szót kell adni. A Közgyűlés döntése ellen jogorvoslati lehetőség nincs.

 

12. §.

(1) A megszűnési eseteket az Egyesület folyamatos alkotó munkájának biztosítása szempontjából kell értékelni, ez azonban nem sértheti a tagság viszonyt megszüntető tag személyiségi szabadságát és jogait.

(2)   A tag a tagsági viszony megszűnése előtt köteles minden számára kiadott, az Egyesület vagyonát képező tárgyat az Egyesület tulajdonába visszaszolgáltatni. A vissza nem szolgáltatott tárgyakért a tag anyagilag felel.

 

Közgyűlés

 

13. §.

(1)[31] Az Egyesület legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés.

(2)[32] A közgyűlésre a rendes-, pártoló- és tiszteletbeli tagokat meg kell hívni. A közgyűlés ülései nem nyilvánosak, azon a tagokon és az ügyvezetésen kívül a közgyűlés összehívására jogosult által meghívottak és a Közgyűlés határozata alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek vehetnek részt.

(3)   A közgyűlést az Elnökségnek legalább évente egyszer össze kell hívni. Az írásban postai, vagy elektronikus úton megküldött meghívót a közgyűlés kitűzött időpontját megelőzően legalább 8 nappal meg kell küldeni minden tagnak. A meghívóban közölni kell a megtárgyalásra javasolt napirendi pontokat.

(3/a)[33] A közgyűlési meghívó kézbesítésétől, vagy közzétételétől számított három napon belül a tagok és az egyesület szervei az Elnökségtől a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indokolásával.

(3/b)[34] A napirend kiegészítésének tárgyában az Elnökség jogosult dönteni. Ha a napirend kiegészítése iránti kérelemről az Elnökség nem dönt, vagy azt elutasítja, a Közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően a jelenlevő tagok feles szótöbbségével külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában.

(4)   A közgyűlést össze kell hívni, ha azt a bíróság elrendeli, a Felügyelő Bizottság kéri, ha a rendes tagok egyharmada, vagy az össz taglétszám fele indítványozza, valamint ha az Egyesület Elnöke kezdeményezi. A közgyűlés megtartását - az ok és cél megjelölésével - írásban kell kérni. Az Elnökség a közgyűlést 30 napon belül köteles összehívni.

(4/a)[35] Az Elnökség köteles a közgyűlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha

a)  az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi;

b) az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy

c)   az egyesület céljainak elérése veszélybe került.


(4/b)[36] Az (4/a) bekezdés alapján összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni, vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni.

(5)   A közgyűlés akkor határozatképes, ha a rendes tagok több mint fele jelen van.

    A határozatképtelen közgyűlés 15 perc múlva ismételten összehívható, ahol a határozatképesség a megjelent rendes tagok számától függetlenül fennáll. Az ismételt közgyűlés összehívásának lehetőségére a tagok figyelmét a meghívóban fel kell hívni.

(6)[37]Az Egyesület közgyűlésének kizárólagos hatáskörébe tartozik:

1. az Alapszabály módosítása

2. a vezető tisztségviselő megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása

3.[38]

4.  az éves költségvetés elfogadása

5. az éves beszámoló - ezen belül az ügyvezető szervnek az Egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének - elfogadása

6.  az Egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása

7. a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll

8. az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelőbizottság tagjával, vagy ezek hozzátartozójával köt

9. az Egyesület megszűnésekor a vagyon sorsáról való döntés

10. gazdasági-, vállalkozási tevékenység folytatásának tudomásul vétele

11. a tagsági viszony megszűnésével kapcsolatban fellebbezés folytán a kizárásról való döntés

12.  az éves tagdíj megállapítása

13. a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok, vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés

14. a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása

15. a végelszámoló kijelölése

(7)[39] A Közgyűlési döntéshozatal:

1. Az egyesület alapszabályának módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

2. Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

3. a többi, a közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben a jelen lévő tagok feles szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

(8)     Minden tagnak joga van az Egyesületet érintő kérdést felvetni, javaslatot tenni.

(9)[40] A Közgyűlésen határozat meghozatalakor nem szavazhat az,

a) akit a határozat kötelezettség, vagy felelősség alól mentesít, vagy az Egyesület terhére másfajta előnyben részesít;

b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;

c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;

d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az Egyesületnek nem tagja;

e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll;

f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.

(10)[41] Az egyesülettel munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása során hozott közgyűlési döntéseket a képviseletre jogosult vezető tisztségviselő írja alá.

 

14. §.[42]

(1.) A közgyűlés az Elnökség tagjainak visszahívását kezdeményezheti, ha

a.    az Egyesület céljaival ellentétes tevékenységet fejt ki,

b.    az éves munkatervet elfogadható indok nélkül nem hajtja végre,

c.    az Alapszabályban rögzített feladatait nem látja el,

d.    az Egyesület jó hírét sértő tevékenységet végez, magatartást tanúsít,

e.    az Elnökség tagjai között feloldhatatlan ellentét feszül,

f.     az Egyesület gazdálkodása egymást követő három éven át negatív eredményű,

g.   a törvényességi felügyeletet ellátó szerv, vagy a Felügyelő Bizottság súlyos törvényességi hiányosságot állapít meg,

h.   nem biztosítja az Egyesület belső demokratizmusát, nyilvánosságát, a tagokat megillető jogokat,

i.     egyébként az Elnökségben a tagság bizalma megrendül.

(2) Az Elnökség visszahívását a Felügyelő Bizottság, vagy a rendes tagok legalább egyharmada írásban kezdeményezheti az Elnökségnél a visszahívásra alapot adó ok egyidejű közlésével.

(3) Az Elnökség köteles a (2) bekezdés szerint benyújtott visszahívási kezdeményezés után a 30 napon belül az Egyesület rendkívüli közgyűlését összehívni.

 

15. §.[43]

(1.) A közgyűlés a Felügyelő Bizottság tagjainak visszahívását kezdeményezheti, ha

a. az Alapszabályban rögzített feladatait nem látja el,

b. a törvényességi felügyeletet ellátó szerv a Felügyelő Bizottság súlyos mulasztását állapítja meg,

c. egyébként a Felügyelő Bizottságban a tagság bizalma megrendül.

(2) A Felügyelő Bizottság visszahívását a rendes tagok legalább egyharmada írásban kezdeményezheti az Elnökségnél a visszahívásra alapot adó ok egyidejű közlésével.

(3)  Az Elnökség köteles a (2) bekezdés szerint benyújtott visszahívási kezdeményezés után a 30 napon belül az Egyesület rendkívüli közgyűlését összehívni.

 

16. §.[44]

(1)   A közgyűlést arra alkalmas helyiségben kell lebonyolítani. A helyiséget negyedórával a közgyűlési meghívóban szereplő kezdési időpont előtt meg kell nyitni. A szükséges technikai munkafeltételek biztosításáról az elnök gondoskodik.

(2)  A közgyűlésen először a jelenlevő tagok többségének nyílt szavazatával a levezető elnököt kell választani. A levezető elnök ezt követően megállapítja a közgyűlés határozatképességét. A határozatképes közgyűlésen a levezető elnök megválasztatja a jegyzőkönyvvezetőt és a két hitelesítőt, valamint szavazatszámláló bizottságot. Ezt követi a napirendi pontok megállapítása. Végül a levezető elnök a napirendi pontok alapján levezeti a közgyűlést, s döntés után kihirdeti a megszavazott határozatokat.

(3)   A levezető elnök, hitelesítők és a szavazatszámláló bizottság megválasztásához a jelen lévő tagok feles szótöbbséggel hozott határozata szükséges. A levezető elnököt az elnök, a hitelesítőket és a szavazatszámláló bizottságot a levezető elnök javasolja a közgyűlésen jelenlevő tagok közül.

(4)   A szavazatszámláló bizottság három tagú (1 fő elnök, 2 fő tag). Az elnököt a közgyűlés választja. Az elnök feladata a szavazatszámláló bizottság munkájának összefogása, a szavazatszámlálás eredményének kihirdetése. A szavazatszámláló bizottság munkája során vita esetén többségi szavazással dönt.

(5)  A szavazatszámláló bizottság tagja nem lehet olyan tag, akit tisztségre jelöltek, vagy a közgyűlési határozatban bármilyen módon érdekelt.

 

 16/A. §.[45]

Elnökség

 

17. §.

 (1)[46] Az Egyesület ügyvezetését az Elnökség látja el. Az Egyesület Elnöksége 3 tagú, akik közül vezető tisztségviselők:

- elnök

- titkár

- elnökségi tag

(1/a)[47] Az Elnökséget a közgyűlés választja meg. Az Elnökség mandátuma 5 évre szól.

(1/b)[48] Az Elnökség tagjainak megbízatása megszűnik:

a)  a megbízás időtartamának lejártával;

b)  megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével;

c)  visszahívással;

d)  lemondással;

e)  az Elnökség tagjának halálával, vagy jogutód nélküli megszűnésével;

f) az Elnökség tagja cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával;

g) az Elnökség tagjával szembeni kizáró, vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.

(1/c)[49] Az Egyesület képviselői az elnök és a titkár, akik képviseleti jogukat önállóan gyakorolják.

(1/d)[50]  Az Elnökség az elnökét maga választja tagjai közül.

(1/e)[51] Az Elnökség tagjai kötelesek a közgyűlésen részt venni, a közgyűlésen az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, az egyesület tevékenységéről és gazdasági helyzetéről beszámolni.

(1/f)[52] Az Elnökség tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.


(1/g)[53] Nem lehet az Elnökség tagja az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült, valamint akit e foglalkozásától jogerősen elítéltek.

(2)   Az Elnökség dönt minden, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó kérdésben, képviseli az Egyesület tagságát. Hatáskörébe tartoznak mindazon a feladatok is, melyek ellátására a közgyűlés felhatalmazta.

(3)   Az Elnökség készíti elő az egyesület éves tervét és költségvetését, az éves beszámolót és közhasznúsági jelentést.

(4)[54] Az Elnökség nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel dönt. Ha a szavazásnál az Elnökség két tag van jelen, a döntéshez egyhangú szavazat szükséges.

(5)[55] Az Elnökség akkor határozatképes, ha azon tagjai több mint a fele jelen van.

(6)[56] Az Elnökség szükség szerint tartja üléseit, ami évi egy alkalomnál kevesebb nem lehet. Összehívásáról az Elnök gondoskodik. Az Elnökség ülései nyilvánosak, amely nyilvánosság jogszabályban meghatározott esetekben korlátozható.

(7)  Az Elnökség összejöveteleiről rövid jegyzőkönyvet kell vezetni, melyről az elnök gondoskodik.

(8)  Az Egyesület klubját érintő napirendi pont tárgyalásakor az érintett klubvezetőt tanácskozási joggal meg kell hívni.

(9)[57] Az Elnökség feladatkörébe tartozik

a)  az egyesület napi ügyeinek vitele, az Elnökség hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala;

b)  a beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése;

c)  az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése;

d) az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása;

e)   az egyesület jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése;

f)   a közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése;

g)   az Elnökség által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása;

h)   részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre;

i)    a tagság nyilvántartása;

j) az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése;

k)    az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése;

l) az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén a törvényben előírt intézkedések megtétele;

m)  a tag felvételéről való döntés.

(10) Nem lehet az Elnökség tagja az a személy:

a.[58] aki Felügyelő Bizottság elnöke, vagy tagja, illetve az Egyesület könyvvizsgálója

b.[59] aki, vagy akinek közeli hozzátartozója az Egyesület közhasznú cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat

c.[60] aki, vagy akinek közeli hozzátartozója az elnökség határozata alapján kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

d.[61] aki három éven belül megszűnt más közhasznú szervezet olyan vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,

1.) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,

2.) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

3.) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,

4.) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetőleg törölte.

e., aki nem jog és cselekvőképes

f., aki a közügyektől el van tiltva

g., akit jogerős bírói ítélet elmarasztalt.

 

18. §.

(1)   Az Elnök feladatai:

a., meghatározza az Egyesület stratégiai célkitűzéseit

b., képviseli az Egyesület állami és társadalmi szervek, szervezetek előtt

c., szervezi és ellenőrzi a tisztségviselők munkáját

d., egyszemélyi felelősként intézi az Egyesület gazdasági - vállalkozási tevékenységét

e., szükség szerint irányítja és szervezi az Egyesület napi tevékenységét, vezeti az adminisztrációt.

(2)   Az Elnöknek joga van a tisztségviselők kifogásolt tevékenységét felfüggeszteni azzal a feltétellel, hogy kezdeményeznie kell az Elnökség, illetve rendkívül súlyos esetben a közgyűlés összehívását.

(3)   Az elnök az Egyesület gazdasági-vállakozási ügyeiben az Egyesület érdekeinek szem előtt tartása mellett saját belátása szerint jár el és dönt. Az Egyesület nevében jogokat szerezhet, kötelezettségeket és ésszerű kockázatokat vállalhat.

(4)   Az Elnök legfőbb hivatása, hogy az Egyesület tevékenységét mintegy kívülről megítélve őrködjék a törvényesség, a célok megvalósítására használt eszközök tisztasága, a szervezet jóhíre felett, bölcsessége és széles látóköre révén segítse elő a kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes tevékenységet.

 

19. §.

(1)   A Titkár feladatai:

a., irányítja és szervezi az Egyesület napi tevékenységét, vezeti az adminisztrációt

b.[62]  képviseli az Egyesületet állami és társadalmi szervek, szervezetek előtt

(2)   A Titkár köteles minden Elnökségi ülésen beszámolni végzett munkájáról.

(3) Azokban az egyesületi ügyekben, ahol az Elnök az ellenérdekű fél, az összeférhetetlenség feloldása érdekében a titkár jár el, ír alá.

 

19/A. §.

(1)   Az Egyesület alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat az Elnök gyakorolja.

(2)   Az alkalmazottak feladatait a munkaköri leírás tartalmazza. Az alkalmazottak napi munkájukért az Elnöknek felelősek.

(3)   Az alkalmazottak munkaviszonyára hatályos jogszabályok, belső szabályozások, ezek hiányában a felek megállapodása az irányadó.

(4)[63]

 

20. §.[64]

 

Számvitel

 

21. §.

 (1)  Az Egyesület pénzügyi és számviteli munkáját a szervezettől független szakembernek vagy szervezetnek kell végeznie.

(2)   Az alapbizonylatok helyességéről az Elnök felel.

(3)  Az Egyesület és az (1) bekezdésben említett szakember, szervezet közötti megfelelő kapcsolatról az Elnök gondoskodik.

(4) Az egyesületi házipénztár kezeléséről az elnök, vagy általa megbízott személy gondoskodik.

(5)[65]

(6)   Az (1) bekezdésben említett szakember, szervezet köteles a jogszabályi változásokra az Elnök figyelmét felhívni.

  

Felügyelő Bizottság

 

22.§.

(1) A Felügyelő Bizottság (továbbiakban FB) ellátja az Egyesület működésének és gazdálkodásának általános ellenőrzését. Ennek keretében az Elnökségtől, vagy valamelyik tisztségviselőtől tájékoztatást, jelentést kérhet, az egyesület könyveit iratait megvizsgálhatja és szakértővel megvizsgáltathatja. A FB tájékoztatást, felvilágosítást kérhet az Egyesület munkavállalóitól is.

(1/a)[66] A Felügyelő Bizottság feladata az egyesületi szervek, valamint a jogszabályok, az alapszabály és az egyesületi határozatok végrehajtásának, betartásának ellenőrzése.

(2)   Az Egyesületnél három tagú FB működik. Az FB mandátuma 5 évre szól.

(3)  A FB megválasztása után első ülésén tagjai közül elnököt választ és megalkotja ügyrendjét.

(4)   A FB-t annak elnöke képviseli.

(5)[67] A FB megbízatása megszűnik:

a)     a megbízás időtartamának lejártával;

b)     megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével;

c)     visszahívással;

d)     lemondással;

e)     a FB tag halálával, vagy jogutód nélküli megszűnésével;

f)    a FB tag cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával;

g)     a FB tagjával szembeni kizáró, vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.

(6)   A FB köteles az Elnökséget értesíteni és szükség esetén közgyűlés összehívását kérni, ha arról szerez tudomást, hogy

-  az Egyesület működése során olyan jogszabálysértés vagy az Egyesület érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszűntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése, az Elnökség vagy a közgyűlés intézkedését igényli.

-  az elnökségi tagok felelősségét megalapozó tény merül fel.

(7)   Amennyiben a FB indítványára az Elnökség vagy a közgyűlés összehívására 30 napon belül nem kerül sor, a FB az előbb említett szerveket maga is összehívhatja.

(8)   Nem lehet a FB elnöke vagy tagja aki

a.[68] a legfőbb szerv, illetve az ügyintéző és képviseleti szerv elnöke vagy tagja (ide nem értve az egyesület legfőbb szervének azon tagjait, akik tisztséget nem töltenek be),

b.[69] a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,

c.[70] a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott alapcél szerinti juttatást -, illetve

d.[71] az a.- c. pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója.

(9)[72] FB határozatait a jelenlévők szótöbbségével hozza.

 

22/A. §.

(1) A FB működési feltételeit az egyesület elnöksége biztosítja. A FB éves munkaterv és ülésrend alapján dolgozik. A FB tagok javaslatai alapján a munkatervet és ülésrendet a FB elnöke állítja össze és terjeszti a FB elé.

A munkaterv egyértelműen tartalmazza az ellenőrzés tárgyát, a beszámoló jelentés formáját (írásos vagy szóbeli), a témafelelős nevét és a határidőt. A munkaterv bármikor rugalmasan módosítható, kiegészíthető. Az írásos anyagoknak az érintettekhez való eljuttatásáról a FB elnöke gondoskodik.

(2) Az FB-t szükség szerint, de évente legalább egyszer – az éves rendes közgyűlés előtt - össze kell hívni. A FB ülését az elnök az ülés napját legalább 8 nappal megelőzően a napirendet tartalmazó meghívóval hívja össze.

A FB ülését bármely két tag írásban összehívhatja az ok és cél egyidejű megjelölésével, ha a FB összehívására irányuló kérelmüket az elnök 8 napon belül nem teljesíti.

(3) A FB határozatképes, ha az ülésen két tag megjelent. A FB határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza.

(4) A FB üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni.

A jegyzőkönyv tartalmazza:

·       az ülés helyét, idejét és azt, hogy összehívása szabályszerű volt-e,

·       a résztvevők nevét,

·       a hozzászólások lényegét és az egyes napirendi pontokról hozott határozatokat,

·       a határozatok elleni esetleges tiltakozásokat.

Bármely tag kérésére szó szerinti jegyzőkönyvet is kell készíteni.

(5) A jegyzőkönyvet a FB elnöke, valamint a jegyzőkönyvet vezető írja alá.

  

Klub

 

23. §.

(1)   Az egyesület az Alapszabály célkítűzéseivel összhangban szakmai klubokat hozhat létre, vagy fogadhat be, illetve szüntethet meg.

(2)    A klub létrehozásáról, vagy befogadásáról, illetve megszüntetéséről az elnökség dönt, s a következő közgyűlésen a tagságot tájékoztatja.

(3)   Az Egyesület és a klub kapcsolatát együttműködési megállodásban kell rögzíteni.

(4)   A klub szervezeti kereteit maga alakítja ki, szakmailag önálló, működése során őrzi az Egyesület jó hírét és betartja az Alapszabály 28. §. előírásait.

(5)   A klubot az egyesületben a klubvezető képviseli, aki az Egyesület rendes tagja.

(6)   A klubvezető tevékenysége során az Elnökséggel, az elnökkel tartja a kapcsolatot.

(7)   A klubtagok az Egyesület pártoló tagjai lehetnek.

(8)   Az Egyesület a klub részére elkülönített számlát vezet. A klub az elkülönített számlán levő pénzzel céljai megvalósítása érdekében szabadon, a hatályos pénzügyi előírások és az Egyesület belső szabályzatai alapján gazdálkodik.

(9) A klubvezető az Egyesület éves beszámoló közgyűlésein tájékoztatást ad a klub tevékenységéről.

(10)[73] Az Egyesület klubjának vezetője a klub rendeltetésszerű működéséhez szükséges körben az Egyesület önálló képviselője.

 

Határozatok Könyve


24.§.

(1) Az Elnök a közgyűlés által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartást vezet (Határozatok Könyve). A határozatokat azok meghozatalát követően haladéktalanul be kell vezetni a Határozatok Könyvébe, feltüntetve - a közgyűlési jegyzőkönyvvel egyezően 

a,  a döntés időpontját, tartalmát,

b,  a hatályba lépés időpontját,

c,  a döntést támogatók és ellenzők, valamint a tartózkodók által leadott szavazatok számát, és a szavazó tagok (ha lehetséges) személyét.

(2)  A meghozott határozat csak a bejegyzést követően - az Elnök, valamint a meghozatalban résztvett, hitelesítőnek megválasztott egy tag hitelesítésével - válik érvényessé.

(3) Az Elnök az Elnökség által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartást vezet (Elnökségi Határozatok Könyve). Az Elnökségi Határozatok Könyvének tartalma, vezetésének módja megegyezik a /1/ és /2/ bekezdésben rögzítettekkel.

 

Közzététel, nyilvánosság

 

25.§.

(1)   Az Elnök a közgyűlés, vagy Elnökség által hozott határozatok egy kiadmányát az érintett kívülálló személyek részére írásban, ajánlott postai küldeményben, vagy az átvétel írásos igazolásával közvetlen átadással kézbesíti.

(2)[74] Az Egyesület a működésével, szolgáltatásai igénybevételi módjával kapcsolatos információkat, a tevékenységére vonatkozó beszámolókat hirdetmény formájában nyilvánosságra hozza. A hirdetményt a "Mosonmagyaróvári Civil Szemle" című helyi időszaki lapban, az Egyesület honlapján, vagy a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség honlapján a döntést követő 60 napon belül kell megjelentetni.

(3)[75] A határozatok könyvének, a közhasznúsági mellékletnek és az Egyesület egyéb nyilvános iratainak legalább egy-egy példányát az Elnök az Egyesület irodájában köteles tartani és lehetővé tenni, hogy azokba munkanapokon előre egyeztetett időpontban 10.00-14.00 óra közötti időszakban bárki betekinthessen, illetve azokból saját költségén másolatokat készíthessen.

(3/a)[76] A közhasznúsági mellékletet minden év május 31-ig kell közzétenni, letétbe helyezni.

(4)[77] Az Egyesület szolgáltatásai nyilvánosak, azokat általában az igénybevétel előtt legalább tíz nappal sajtó, plakát, meghívó útján közzéteszi.

(5)   Egyes cél szerinti juttatásokat az Egyesület pályázatokhoz köthet. A pályázati felhívást a helyi és megyei sajtó, szaklapok útján a pályázat határidőt megelőző legalább 30 nappal közzéteszi. A pályázati felhívás tartalmazza:

a,  a pályázat kiíró nevét, címét

b,  a pályázat tartalmát

c,  a pályázók körét

d,  a pályázattal elérhető cél szerinti juttatást

e,  a benyújtási határidőt

f,   az eredményhírdetés időpontját

g,  az eredmény közzétételének módját

h,  a juttatással történő elszámolás módját, mértékét

i,   pályázati díj mértékét

 

Az Egyesület gazdálkodása

 

26. §.

 (1) Az Egyesület bevételei:

a)  tagdíj

b)  gazdasági-vállalkozási tevékenységből (szolgáltatás nyújtásából) származó bevétel

c)  a költségvetési támogatás:

ca) a pályázat útján, valamint egyedi döntéssel kapott költségvetési támogatás

cb) az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból származó, a költségvetésből juttatott támogatás

cc) az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatás

cd) a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint kiutalt összege

d) az államháztartás alrendszereiből közszolgáltatási szerződés ellenértékeként szerzett bevétel

e)  más szervezettől, illetve magánszemélytől kapott adomány

f)   befektetési tevékenységből származó bevétel

g)  az a)-f) pontok alá nem tartozó egyéb bevétel

(2)  Az Egyesület minden lehetőséget megragad arra, hogy célkitűzéseivel összefüggő pályázatok útján bevételét, vagyonát gyarapítsa.

(3)   A vagyont leltárban kell rögzíteni.

(4)   Az átmenetileg szabad pénzeszközöket értékpapírokban, vagy bankbetétben kell tartani.

(4/a)[78] Az Egyesület befektetési tevékenységet is végezhet. A befektetéseket a Befektetési Szabályzatban rögzítettek szerint kell kezelni.

(5)[79] Az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok – a tagdíj megfizetésén túl – az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

(6)   Az Egyesület tulajdonát képező tárgyakat, eszközöket a tag használatára ki lehet adni.

(7)  A kiadott tárgyakért a tag anyagilag felel, s köteles a tárgy állagát megőrizni, jó karbantartásáról gondoskodni.

(8) Az Egyesület gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú, vagy a létesítő okiratban (Alapszabályában) meghatározott egyéb céljainak megvalósítása érdekében, a közhasznú célok megvalósítását nem veszélyeztetve végez.

(9) Az Egyesület a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában (Alapszabályában) meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja.

(10)[80] A bankszámla feletti rendelkezésre az Egyesület képviselői jogosultak. A jogosultságot az Elnökség képviseleti joggal felruházott tagjai (tisztségviselői) önállóan gyakorolják.

(11)[81]

 

Az Egyesület megszűnése

 

27. §.

(1)[82] Egyesület más jogi személlyé nem alakulhat át, csak egyesülettel egyesülhet és csak egyesületekre válhat szét.


(1/b)[83] Az Egyesület jogutód nélkül megszűnik, ha

a)   határozott időre jött létre és a meghatározott időtartam eltelt;

b) megszűnése meghatározott feltétel bekövetkezéséhez kötött és e feltétel bekövetkezett;

c)   a tagok vagy alapítók kimondják megszűnését; vagy

d)   az arra jogosult szerv megszünteti


(1/c)[84] Az Egyesület jogutód nélkül megszűnik továbbá, ha

a)  az Egyesület megvalósította célját, vagy az egyesület céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg

b)   az egyesület tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a tíz főt.

(2)[85]

(3) Az Egyesület megszűnése esetén a tartozásokat azonnal ki kell egyenlíteni.

(4)[86] Az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont a Mosonmagyaróvári Civil Szövetségnek kell átadni.

(5)[87]


Záró rendelkezések

 

28. §.

(1) Az Egyesület tevékenysége során tiszteletben tartja Magyarország Alaptörvényét és a mindenkor hatályos jogszabályokat.

(2)[88] Az Alapszabályban nem rendelkezett kérdésekben az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény előírásai az irányadók.

(2/a)[89] Ha jelen Alapszabály rendelkezése a (2) bekezdésben említett törvényekkel ellentmondásban van, akkor a törvényi előírások az irányadók.

(3)  Az Egyesület olyan demokratikusan szerveződött, önkormányzattal bíró szervezet, melyet befelé a teljes nyíltság, kifelé a nyitottság jellemez.

(4) Az Egyesület elismeri és tolerálja minden egyes tag lelkiismereti szabadságát, meggyőződését, ezért többségi határozatok meghozatalakor a kisebbségi véleményeket tiszteletben tartja. Ugyanakkor az egyesülés és szolidaritás, a kölcsönös felelősségvállalás talaján a kisebbség - álláspontjának sérelme nélkül - tartozik a többséget munkájában segíteni.

(5) Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

 

29. §. 

(1)   Ezen egyesületi Alapszabály az 1989. augusztus 31-én megtartott alakuló közgyűlésen elfogadott, s ezt követően többszörösen módosított Alapszabály egységes szerkezetű szövege.

 

Z Á R A D É K

Ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a 2015. szeptember 8-i közgyűlésen 70/2015. (09.08.) számú közgyűlési határozattal elfogadott módosítások alapján hatályos tartalomnak.


Mosonmagyaróvár, 2015. szeptember 08.

 

                                                                Nagy Sándor

                                                                     elnök

 

                    Nagyné Dancsecs Mária                                                 Simon Zoltánné

                               hitelesítő                                                                 hitelesítő

 

Tanúk:


               ……………………………………                                …………………………………….

                        Kiss Zoltán László                                               Müller Gyuláné

                    9200 Mosonmagyaróvár                                    9200 Mosonmagyaróvár

                             Hajós u. 32.                                                  Lomb u. 15-17/C.

               személyi ig. száma: 172840PA                             személyi ig. száma: 201252MA

 



[1] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[2] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[3] Törölte a 2013.10.01-i közgyűlés.

[4] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[5] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[6] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[7] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[8] Módosította a 2015.09.08-i közgyűlés

[9] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[10] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[11] Módosította a 2015.09.08-i közgyűlés.

[12] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[13] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[14] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[15] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[16] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[17] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[18] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[19] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[20] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[21] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[22] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[23] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[24] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[25] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[26] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[27] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[28] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[29] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[30] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[31] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[32] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[33] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[34] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[35] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[36] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[37] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[38] Törölte a 2013.10.01-i közgyűlés.

[39] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[40] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[41] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[42] Kiegészítette a 2013.10.01-i közgyűlés

[43] Kiegészítette a 2013.10.01-i közgyűlés

[44] Kiegészítette a 2015.09.08-i közgyűlés

[45] Törölte a 2000.06.15-i közgyűlés

[46] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[47] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[48] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[49] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[50] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[51] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[52] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[53] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés

[54] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[55] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[56] Módosította a 2013.10.01-i i közgyűlés.

[57] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[58] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[59] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[60] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[61] Módosította a 2013.11.25-i közgyűlés.

[62] Kiegészítette a 2013.10.01-i közgyűlés.

[63] Törölte a 2015.05.21-i közgyűlés.

[64] Törölte a 2015.05.21-i közgyűlés.

[65] Törölte a 2008.03.27-i közgyűlés.

[66] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés.

[67] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés

[68] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[69] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[70] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[71] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[72] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés.

[73] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés.

[74] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés.

[75] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés.

[76] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés.

[77] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés.

[78] Kiegészítette a 2013.10.01-i közgyűlés

[79] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés.

[80] Módosította a 2013.10.01-i közgyűlés.

[81] Törölte a 2013.10.01-i közgyűlés.

[82] Módosította a 2015.09.08-i közgyűlés.

[83] Módosította a 2015.09.08-i közgyűlés.

[84] Módosította a 2015.09.08-i közgyűlés.

[85] Törölte a 2015.09.08-i közgyűlés.

[86] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés.

[87] Törölte a 2013.10.01-i közgyűlés.

[88] Módosította a 2015.05.21-i közgyűlés.

[89] Kiegészítette a 2015.05.21-i közgyűlés.


Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting